Fenntartható ellátási láncok
felelősségteljes beszerzés
Felelősségérzetünk termékeink eredeténél kezdődik – vagyis azoknál az embereknél, akik a termelő országokban a kávét és a teát termesztik. Családi vállalkozásként nagyon komolyan vesszük a munka- és életkörülményeket, különösen a kávétermelőkét és családjaikét. Szívünkön viseljük a termékeink származási országaiban uralkodó helyzetre való érzékenyítést és a megélhetést biztosító alapoknak a jövő nemzedékei számára történő megóvását. Ezért a felelős beszerzés vállalati filozófiánk szerves része képezi.
Partnerségek a termelő országokban és átláthatóság az ellátási láncokban
A beszerzés során is felelősen járunk el: kereskedelmi kapcsolataink sokéves bizalmi együttműködéseken alapulnak. A kockázatok azonosítása és a visszaélések visszaszorítása érdekében ellátási láncainkban nagy hangsúlyt fektetünk az átláthatóságra. Egyértelműen elkötelezettek vagyunk az emberi jogok és a környezetvédelmi előírások betartása mellett.
Magasabb jövedelem a kávétermelőknek
Az Etiópiából származó, mosott arabica kávé egyik legnagyobb importőreként rendszeresen ellátogatunk az országba, hogy minderről személyesen is meggyőződjünk. Nem csak a kávéról, hanem projektmunkánk előrehaladásáról is. Etiópián kívül több mint 20 származási országból szerzünk be kávét – többnyire kézzel szedett, hegyvidéki arabica kávébabot. Ez a fajta igényesebb termesztést igényel, és ízletesebb, mint a robusta kávé. Az általában lényegesen drágább minőségű kávéfajták ennek megfelelően nagyobb profitot hoznak a kávétermelőknek.
Együttműködés tanúsító szervezetekkel
Fenntartható gazdálkodásból származó Dallmayr kávé- és teafajták
Kínálatunkban folyamatosan növekszik a különféle tanúsítványokkal rendelkező kávé- és teafajták aránya. Ezeket a termékeket egyértelmű pecsétekkel látják el, amelyek garantálják, hogy az ültetvényeken környezetbarát gazdálkodás folyik, és a termelők méltányos árat kapnak terményeikért. Az alábbi tanúsító szervezetekkel immár hosszú évek óta működünk együtt.
Természetesen kiváló
Miért lehetnek egyes kávéfajták pecsét nélkül is „bio”-k?
A minősített, fenntartható gazdálkodásból származó kávéfajták gyakran egyértelmű pecséttel vannak ellátva. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak ezek a kávéfajták származnak fenntartható gazdálkodásból és tisztességes kereskedelemből. Az ilyen kávébab származhat olyan gazdaságokból is, amelyek gazdasági, ökológiai és társadalmi szempontból fenntarthatók, de nem rendelkeznek minősítéssel. Mivel a tanúsítványok drágák.
Vegyes termesztés és árnyat adó fák
Sok olyan kávétermesztő van, aki az ökológiai gazdálkodás feltételeinek megfelelően működteti ültetvényét, ám a tanúsítványokhoz nem fér hozzá. Ez különösen Etiópiában fordul elő gyakran. Itt a kávéfák többnyire kisméretű, vegyes termesztésű ültetvényeken nőnek, amelyek hagyományosan, műtrágya és növényvédő szerek használata nélkül működnek. A trágyázás gyakran természetes anyagokkal például kávécseresznye zaccal történik. A kávétermesztés során hasznosnak minősülő egyéb növények,például a banán vagy a kókuszpálma, szintén jól érzik magukat az ilyen ültevényeken: árnyékot adó fákként magas, sűrű lombkoronájukkal védik az érzékeny kávécserjéket a tűző naptól és a heves esőzésektől. A talaj jobban szellőzik, több vizet képes tárolni, ezáltal védve van az eróziótól. A vegyes termesztés megakadályozza a kártevők terjedését és megőrzi a biodiverzitást.
Tisztán kézműves munka
A biokávé vagy a kisebb, árnyékot adó fákkal rendelkező gazdaságokból származó kávé kíméli a környezetet – és lényegesen jobb minőségű termést garantál. A kávécseresznye árnyékban lassabban érik, amitől jobb lesz a minősége: több ideje van az íz, az aroma és finom savak kialakítására. A nagy ültetvényeken a gyakorlatban ritkán látni árnyékot adó fákat. Egyszerűen azért, mert az aratógépek útjában állnak. Az árnyékot adó fákkal rendelkező kisebb gazdaságokban azonban a betakarítás kézzel történik. Az úgynevezett „picking” során csak a teljesen érett, piros kávécseresznyét szedik le. Ez bonyolult folyamat, mert egy ágon egyaránt lehetnek érett és éretlen cseresznyék is. A monokultúrákban a kávécseresznyét a "stripping" során érettségi foktól függetlenül nagyon rövid idő alatt, géppel távolítják el a cserjéről.
Beszerzés négy lépésben a nagyobb átláthatóságnak és elkötelezettségnek az ellátási láncokban való biztosítása érdekében
Beszerzésünk és az ahhoz kapcsolódó gondosság biztosítása a különböző tanúsító szervezetekkel való együttműködésünktől függetlenül négy lépésben történik. Ily módon csökkenthetjük az emberi jogok vagy a környezetvédelmi érdekek megsértését, és képesek vagyunk megfelelő módon reagálni.
felelős beszerzés 4 lépésben
Átláthatóság
az ellátási láncokban Kereskedelmi kapcsolataink sokéves bizalmi együttműködésen alapulnak. Ez elengedhetetlen a felelős beszerzéshez. Befolyásunk célzott alkalmazásához elengedhetetlen az átláthatóság. Csak így vagyunk képesek azonosítani a kockázatokat és teljesíteni gondossági kötelezettségünket az ellátási láncok átvilágításáról szóló törvény (németül röviden: LkSG) keretein belül. A hangsúly az emberi jogok és a környezetvédelmi normák betartásán van.
Elemzés az
ellátási láncokon belül Ellátási láncainkban az átláthatóság biztosítása folyamatos folyamat. Beszállítónkat központilag rögzítjük, és tevékenységüket rendszeresen elemezzük, különös tekintettel az emberi jogok és a környezetvédelmi szempontok betartására.
Elkötelezettség
az ellátási láncokon belül A nagyobb elkötelezettség biztosítása érdekében folyamatosan módosítjuk beszerzési irányelveinket – a Beszállítói Etikai Kódexet. Ebben meghatározó szerepe van értékeink egyértelmű meghatározásának. Az Etikai Kódexet fokozatosan beépítjük ellátási láncainkba.
Alkalomhoz kapcsolódó
elemzés és reakció Az ellátási láncok átvilágításáról szóló törvényben foglalt átvilágítási kötelezettségeinknek eleget teszünk, és rendszeresen megismételjük az ellátási láncok elemzését. Az eredmények alapján intézkedéseket teszünk a negatív hatások elkerülésére illetve minimalizálására. Emellett folyamatosan figyelemmel kísérjük a sajtóban megjelenő tudósításokat.
2024. január 1-jétől az egész Dallmayr-csoportra kötelezően vonatkozik az ellátási láncok átvilágításáról szóló törvény (németül röviden: LkSG), amely a vállalatok emberi jogokra és környezetvédelemre vonatkozó átvilágítási kötelezettségeit szabályozza. Családi vállalkozásként az ezzel járó felelősséget és kötelezettségeket nagyon komolyan vesszük, üzleti területeink, ellátási láncaink és beszállítóink vonatkozásában egyaránt.
Az ezzel kapcsolatos követelmények teljesítése érdekében megtettük a szükséges lépéseket, és a megvalósítást dinamikus folyamatnak tekintjük. Ezúton minden információt megadunk arra vonatkozóan, hogy a Dallmayr az ellátási láncok átvilágításáról szóló törvényt hogyan tartja be.
Az emberi jogokról és a környezeti felelősségről szóló állásfoglalásunk itt található:
Az emberi jogokkal és a környezeti kockázatokkal vagy jogsértésekkel és kapcsolatos digitális panasztételi eljárásunk leírása és az ehhez kapcsolódóEljárási Szabályzat itt található:
Amennyiben a emberi jogi vagy környezeti kockázatokról, jogsértésekről szóló értesítését postai úton szeretné elküldeni nekünk, küldeményét az alábbi címre küldheti:
Alois Dallmayr KG
Nachhaltigkeit
Dienerstr. 14-15
80331 München








































